Trianon után
Gondoljuk újra a Horthy-kort
Harminc éve sugározta a Magyar Televízió a Mesél a filmhíradó című sorozatot, amely a kor utolsó teljes mozgóképes áttekintése volt. Mi most harminckét darab videóban – multimédiás előadásban és dokumentumfilmben – újra megpróbáljuk átélhető formában bemutatni a korszak viszonyait, minden ellentmondásával egyetemben. Az elmúlt évtizedek kutatásai nyomán néhány esetben változott a fénytörés is: a kor gazdasági teljesítményét ma kicsit talán pozitívabban szokás értékelni, mint korábban, és a modernizációs teljesítményt is jobbnak látjuk az egészségügytől a technológiák importjáig. Ugyanakkor például az is világosabbá vált, hogy az új, modernebb Magyarország Horthy-kori víziója a harmincas években szorosabban összefüggött az 1918 utáni radikális tekintélyelvű és nacionalista, antiszemita nézetek térnyerésével, mint azt néhány évtizede véltük. De többet tudunk a határon túli magyar közösségek sorsáról, a demográfiai folyamatokról, a trianoni béke következményeiről, a harminc éve még szinte feldolgozatlan nőtörténetről is, mint a Mesél a filmhíradó készítői annak idején. A tizenhat darab negyven perces előadásban és tizenhat dokumentumfilmben – melyeknek szereplője, írója az adott területen jegyzett történész – egy kicsit még ennél is ellentmondásosabb kor bontakozik ki, amely éppen ezért viták melegágya. Bár a kérdések egyes esetekben nem dönthetőek el végérvényesen, a sorozat ahhoz kíván hozzájárulni, hogy a történelem és a korszak iránt érdeklődő közönség megkapja azt a tudást, amelyre támaszkodva önállóan is képes lesz mérlegelni az egyes kérdések kapcsán felsorakoztatott érveket.
Romsics Gergely sorozatunk szerkesztője, az adások vezető történésze. Szűkebb kutatási területe a két világháború közötti ideológiatörténet, amelynek területén könyvei jelentek meg a külpolitikai gondolkodásról, az elitek emlékezetéről és a Habsburg-örökség közép-európai historiográfiájáról. Módszerét egy adott korszak és téma szereplőinek alapos „kikérdezése”, gondolataik részletes rekonstrukciója jellemzi, amelynek végső célja mindig történeti alakok és csoportok világlátásának feltárása – elkerülve azt a gyakori hibát, amikor a múlt folyamatait és szereplőit a magunk jelenbeli feltevéseiből kiindulva igyekszünk megérteni.
Bővebben: Romsics Gergely: Külpolitikai gondolkodás a harmincas években
A magyar paraszti társadalom válságtünetei már a késő dualizmus korszakában jól érzékelhetők voltak. A trianoni békekötést követően a veteránként hazatérő parasztokkal szembeni szolidaritás és a társadalmi robbanástól való félelem is motiválta az új, ellenforradalmi rend keretében kidolgozott reformot, amely azonban mélységében nem kielégítő kísérletnek bizonyult a vidéki, a paraszttársadalom megerősítésére és életkörülményeinek javítására.
Az elmúlt egy-két évtizedben a Horthy-kori antiszemitizmus kutatása egyre inkább elmozdult a kizárólagosan a holokauszt megértését célzó keretezés és kérdésfeltevések felől az antiszemitizmus társadalmi beágyazottságát, intézményi működését és kulturális dimenzióját vizsgáló megközelítések irányába. Az újabb munkák sokszor hangsúlyozzák a numerus clausus utóéletének, a gazdasági és szakmai korlátozások mindennapi gyakorlatának, valamint a helyi közigazgatás, kamarák és társadalmi szervezetek szerepét, vagy éppen az antiszemita beszédmódok kulturális és médiabeli reprezentációját, akárcsak társadalmi terjedésük módjainak sokféleségét.
Révész Tamás az újabb magyar hadtörténész-generáció kiemelkedő képviselője. Ahhoz az irányzathoz tartozik, amely a harcok és fegyveres alakulatok történetét „társadalmiasítja”, tehát mélységében tárja fel, kik, miért és milyen szervezeti keretek között vettek részt harccselekményekben. A nemzetközi történetírás újabb eredményeit hasznosító díjnyertes monográfiája (Nem akartak katonát látni?) a forradalmak időszakának hadseregszervezésével foglalkozott, és öntött tiszta vizet a pohárba az 1918–19-es fegyveres ellenállás társadalmi támogatottságának és lehetőségeinek kérdésében.
Mit remélhetett Horthy Miklós Hitler és a náci Németország szövetségétől? Kiszolgáltatott, gyenge országként vált csatlóssá Magyarország, vagy vezetői szilárd elhatározásából? És milyen szerepet játszottak mindebben a nyilasok, a magyar szélsőjobboldal? A Horthy-korszakot lezáró háborús összeomláshoz vezető út meghatározó állomásai, kérdései körül máig élénk vita zajlik. Ez egyrészt érthető, hiszen a magyar történelmet meghatározó módon befolyásolta a magyar–német viszony alakulása 1933, de különösen 1938 után. Ugyanakkor szerencsére olyan területről van szó, amelynek pontos megértéséhez bőségesen állnak rendelkezésre források, és amelyet a magyar történeti kutatás alaposan feltárt már.
Bővebben: Turbucz Dávid: A kormányzó, a nyilasok és Hitler árnyéka
A későmodern kor egyik sajátos jegye a modern szélsőjobboldal kialakulása. A régi reakciós pártok az egyház és a monarchia nevében szövetkeztek a polgári rend ellen – az első világháború után azonban a radikális jobboldal már mást jelentett: kirekesztő ideológiák mentén szerveződő, de egyáltalán nem a múltba vágyó, hanem a technológiai fejlődést igenlő titkos és tömegszervezeteket, amelyek a hatalom megragadása érdekében a szegényebb rétegektől aktív részvételt, s nem a „természetes” uralkodó rétegek puszta megtűrését, elfogadását várták el. Ezek az irányzatok Magyarországon is – egész Európához hasonlóan – az első világháború után tettek szert nagyobb befolyásra. Az ezt követő időszakban befolyásuk a válságok idején inkább nőtt, a nyugodt építkezés időszakában inkább visszaszorult. Ám az egész Horthy-kor idején formálták a politikai rendszer és a társadalom képét, félig integrálódtak az establishmentbe, a hivatalos Magyarországba is, tevékenységük pedig nagyban befolyásolta – lényegében folyamatosan a jobbszél felé tolta – a közgondolkodást.
Bővebben: Bartha Ákos: Honnan eredt a magyar szélsőjobboldal? És hová jutott?