Előadások

A későmodernitás fogalmától elválaszthatatlan az állami szerepvállalás növekedése. A huszadik században szinte mindenütt, de különösen Európában, elterjedt az a társadalmi elvárás, amely szerint a kormányoknak nemcsak a külső fenyegetésektől való védelem és esetleg a gazdasági fejlődés elősegítése a feladata, hanem a létbiztonság és egyes alapvető szociális jogok legalább részleges biztosítása is politikai kötelezettség, egyben pedig fontos, össztársadalmi jelentőségű kérdés.

A trianoni békét követően a magyar külpolitika és a magyar társadalom befolyásos részeinek legfőbb célkitűzésévé a határok megváltoztatása, a revízió vált. Abban megoszlottak a vélemények, hogy a visszaszerzendő terület az egész történelmi Magyarország egykori területével legyen azonos, vagy esetleg kevesebb régió visszaszerzésével is megelégedjen a magyar politikai vezetés és társadalom. Csak egy rendszerkritikus kisebbség képviselte azt az elképzelést, hogy a határok kiigazításánál az etnikai elvet kellene figyelembe venni, és a magyar lakta területek visszacsatolására kellene korlátozni az erőfeszítéseket.

A magyar közvélemény és a történeti kutatás egyaránt gyakran, részletekbe menően foglalkozik a trianoni békeszerződés következményeivel Magyarország vonatkozásában. Jóval kevesebb szó esik azonban arról, hogy 1920 után a kisebbségbe került magyar közösségek – köztük a legnagyobb, az erdélyi magyarok sokasága – milyen módon kezdték meg kulturális és társadalmi intézményrendszerük kiépítését, illetve újjászervezését.

Az oktatás szerepe a Horthy-kori magyar társadalom és politikai elit számára egyaránt felértékelődött az 1914 előtti viszonyokhoz képest. A társadalom egyre szélesebb rétegeiben fogalmazódtak meg elvárások azzal kapcsolatban, hogy az állam biztosítsa gyermekeik számára az életben való előrejutáshoz szükséges tudást. Emellett a politikai elit képviselői is egyetértettek abban, hogy szükség van egy, a korábbinál szélesebb és jól képzett új középosztály létrehozására. Ennek eredményeként a korszak egészében az oktatásügy kiemelten kezelt kormányzati területnek számított. Ez szinte minden szinten éreztette hatását: a népiskolák építésétől kezdve a külföldi magyar intézetek létrehozásáig, ahol a magyar tudományos élet utánpótlásának legkiválóbbjai végezhettek külföldi tanulmányokat és kutatásokat.

Az első világháborút nem véletlenül szokás a modern világ kezdetének nevezni. A rengeteg pusztítás mellett olyan változások is megindultak a háborús években, mint a társadalmi emancipáció, amely érintette a szegények, a gyarmati lakosság és a nők helyzetét is — anélkül, hogy teljesen megoldotta volna az egyenjogúsítás kérdéseit.

Fejlett volt-e a Horthy-kori Magyarország? Fejlődött-e a gazdaság a két világháború között? Ezekről a kérdésekről talán kevésbé szenvedélyes viták folynak, mint a politikai rendszer jellegéről, de hasonlóan ellentétes véleményekkel találkozhatunk. Pogány Ágnes – elsősorban a pénzügyi kérdések felől közelítve – évtizedek óta foglalkozik a Horthy-kori magyar gazdaság teljesítményével.