Előadások

A későmodern kor egyik sajátos jegye a modern szélsőjobboldal kialakulása. A régi reakciós pártok az egyház és a monarchia nevében szövetkeztek a polgári rend ellen – az első világháború után azonban a radikális jobboldal már mást jelentett: kirekesztő ideológiák mentén szerveződő, de egyáltalán nem a múltba vágyó, hanem a technológiai fejlődést igenlő titkos és tömegszervezeteket, amelyek a hatalom megragadása érdekében a szegényebb rétegektől aktív részvételt, s nem a „természetes” uralkodó rétegek puszta megtűrését, elfogadását várták el. Ezek az irányzatok Magyarországon is – egész Európához hasonlóan – az első világháború után tettek szert nagyobb befolyásra. Az ezt követő időszakban befolyásuk a válságok idején inkább nőtt, a nyugodt építkezés időszakában inkább visszaszorult. Ám az egész Horthy-kor idején formálták a politikai rendszer és a társadalom képét, félig integrálódtak az establishmentbe, a hivatalos Magyarországba is, tevékenységük pedig nagyban befolyásolta – lényegében folyamatosan a jobbszél felé tolta – a közgondolkodást.

Milyen volt a nyilvánosság, a média helyzete a két világháború közötti Magyarországon? Ezt a kérdést sok irányból meg lehet közelíteni. Egy alapvetően nem demokratikus társadalomban, amelyben azonban létezik valamilyen fajta véleménypluralizmus, a sajtó milyen szerepet játszhat? Nem egészen szabad, de nincs is igazából nyilvánvalóan korlátozva az, hogy az újságírók milyen ügyeket tárhatnak fel, egészen addig, amíg a kormányzó személyét és hasonló érzékeny témákat ezek az ügyek nem érintenek. Van változatosság is, nagyon sokféle sajtótermék, de amikor egyik-másik túllép bizonyos határokat, a végrehajtó hatalom, a kormány képes ezeket elég gyorsan eltávolítani a színről. Ugyanakkor ebben az időszakban a sajtó egyre szélesebb rétegek információ iránti igényét elégíti ki.

Milyen volt nőként élni a Horthy-korszakban? Ahogy egész sorozatunk is számtalanszor alátámasztotta, egy olyan autoriter, jobboldali rendszerről van szó a két világháború közötti Magyarország kapcsán, amelynek társadalmi ideáljai lényegében konzervatívak voltak, ugyanakkor szembe is nézett azzal, hogy az európai – és általában véve a nyugati – világ modernizálódik, átalakulnak benne a társadalmi szerepek, és bizonyos mértékig hajlandó volt tolerálni, hogy a nők nagyobb láthatóságot, valamint több érvényesülési lehetőséget várnak úgy a munka világában, mint az élet egyéb területein. Egyes új szerepeket az országot irányító férfielit még támogatott is, ha társadalmilag hasznosnak látta azokat.

Ablonczy Balázs a huszadik századdal foglalkozó magyar történészek középgenerációjának egyik legszínesebb alakja. Munkássága Teleki Pál pályafutásának alapos feldolgozásától a turanizmus és más művelődéstörténeti kuriózumok feltárásáig ível, s egyaránt otthonosan mozog a politika- és művelődéstörténet területén. Előadásában újszerű fénytörésben láttatja azt a konzervatív-autoriter rendet és rendszert, amely minden eszmei idegenkedése ellenére is igyekezett alkalmazkodni a modern kor folyamataihoz, sőt a technikai haladás egyes vonatkozásait nagyon is megbecsülte.

A későmodernitás fogalmától elválaszthatatlan az állami szerepvállalás növekedése. A huszadik században szinte mindenütt, de különösen Európában, elterjedt az a társadalmi elvárás, amely szerint a kormányoknak nemcsak a külső fenyegetésektől való védelem és esetleg a gazdasági fejlődés elősegítése a feladata, hanem a létbiztonság és egyes alapvető szociális jogok legalább részleges biztosítása is politikai kötelezettség, egyben pedig fontos, össztársadalmi jelentőségű kérdés.

A trianoni békét követően a magyar külpolitika és a magyar társadalom befolyásos részeinek legfőbb célkitűzésévé a határok megváltoztatása, a revízió vált. Abban megoszlottak a vélemények, hogy a visszaszerzendő terület az egész történelmi Magyarország egykori területével legyen azonos, vagy esetleg kevesebb régió visszaszerzésével is megelégedjen a magyar politikai vezetés és társadalom. Csak egy rendszerkritikus kisebbség képviselte azt az elképzelést, hogy a határok kiigazításánál az etnikai elvet kellene figyelembe venni, és a magyar lakta területek visszacsatolására kellene korlátozni az erőfeszítéseket.