A külpolitika társadalmi jelentősége 1920 után nagyon megnőtt Magyarországon. Mindenki felismerte – az egyszerű emberek is –, hogy a világháborús vereség és a trianoni béke után nem képzelhető el talpra állás az ország külpolitikai helyzetének, a gazdasággal párhuzamos konszolidálása nélkül. Abban azonban nem értettek egyet az elitcsoportok képviselői, hogy milyen módon kellene végbemennie a magyar külpolitika újragondolásának.
1918 után mintegy 4–500 ezer ember érkezett Magyarországra, döntően magyar anyanyelvű, magyar ajkú, régi magyar állampolgárok, akik nem kívántak azokon a területeken maradni, amelyek valamikor a történelmi Magyarország részét képezték, de 1918 után valamelyik utódállam fennhatósága alá kerültek. Hatalmas embertömegről beszélünk. Ne felejtsük el, ekkor Magyarország lakossága csupán 8 millió fő volt. Nem volt könnyű ezt a tömeget integrálni, elhelyezni, szállást biztosítani, munkát teremteni a számukra – ez rendkívüli kihívásnak bizonyult a magyar állam és közigazgatás számára. Több évig tartott, amíg úgy-ahogy sikerült a kérdést megoldani.