Révész Tamás az újabb magyar hadtörténész-generáció kiemelkedő képviselője. Ahhoz az irányzathoz tartozik, amely a harcok és fegyveres alakulatok történetét „társadalmiasítja”, tehát mélységében tárja fel, kik, miért és milyen szervezeti keretek között vettek részt harccselekményekben. A nemzetközi történetírás újabb eredményeit hasznosító díjnyertes monográfiája (Nem akartak katonát látni?) a forradalmak időszakának hadseregszervezésével foglalkozott, és öntött tiszta vizet a pohárba az 1918–19-es fegyveres ellenállás társadalmi támogatottságának és lehetőségeinek kérdésében.
Előadásában Révész Tamás feltárja, hogyan vált a Magyar Honvédség ellenforradalmi inszurgens és politikai hadseregből a jobboldali-autoriter rendszertől nem független, ám professzionalizált erővé, milyen módon igyekeztek a magyar katonai vezetők fenntartani ütőképességét a trianoni diktátumok által gúzsba kötött fegyveres erőknek, valamint milyen kitörési pontok mutatkoztak a két világháború közötti időszak első felében. Segítségével megérthetjük a húszas évek konszolidációs időszakának egyik kevésbé ismert, de fontos kérdését, egyben választ kapunk arra, mit tehetett egy gyenge, legyőzött, ám többségében ellenérdekelt államokkal körülvett ország a talpraállás nehézségekkel, sokszorosan terhelt folyamata során.