Ablonczy Balázs a huszadik századdal foglalkozó magyar történészek középgenerációjának egyik legszínesebb alakja. Munkássága Teleki Pál pályafutásának alapos feldolgozásától a turanizmus és más művelődéstörténeti kuriózumok feltárásáig ível, s egyaránt otthonosan mozog a politika- és művelődéstörténet területén. Előadásában újszerű fénytörésben láttatja azt a konzervatív-autoriter rendet és rendszert, amely minden eszmei idegenkedése ellenére is igyekezett alkalmazkodni a modern kor folyamataihoz, sőt a technikai haladás egyes vonatkozásait nagyon is megbecsülte.
A társadalom is modernizálódott a húszas–harmincas években: olyan szokások terjedtek el, amelyek máig fennmaradtak – legyen szó akár a természetjárásról, akár az öltözködés átalakulásáról, vagy a divat globalizálódásáról. Az előadás arra is rámutat, hogy a domináns konzervatív-nemzeti irányvonal mellett eltérő kultúra- és társadalomfelfogások is léteztek. Tehát a Horthy-kor szellemi élete így leírható olyan aszimmetrikus pluralizmusként, amelyben a domináns áramlatok kritikája is lehetséges volt – még ha azok pozícióikból való kiszorítása, illetve egyfajta rendszerváltás kikényszerítése a két világháború közötti időszakban egyetlen pillanatban sem volt reális alternatíva.
Ha nem is több, de talán többféle Magyarország élt az új határokon belül. Ablonczy Balázs ezek társadalmi praxisaiból kiindulva arra keresi a választ, miként ragadható meg e hibrid és összetett Horthy-kori magyar modernitás a művelődés nézőpontjából.