Blog

A szimbolikus politizálás során megteremtett jelképek, mítoszok és kultuszok azt fejezik ki, hogy az adott közösség hogyan definiálja önmagát, mit gondol a világról, amelyben él, és hogyan értelmezi az eseményeket, amelyeket átél. Az emberek mindig is hajlamosak voltak félelmeik legyőzése, vágyaik kifejezése érdekében szimbólumokat teremteni. Ettől a modern társadalmak sem mentesek, különösen válságos időszakokra jellemző ez a magatartás.

A Horthy-kultusz a magyar történelem egyik válságperiódusának a terméke. Az 1918 és 1920 között történtek így a háborús vereség, a Tanácsköztársaság, a román megszállás és Trianon következményeként értelmezhetők. A kezdete 1919 őszére datálható, amikor a hatalmi változások eredményeként Horthy Miklós a nemzeti hadsereg fővezéreként országjárásba kezdett. 1919. szeptember 7-e és 1920. március 1-je között, a november 16-i fővárosi bevonulást is beleértve, 39 települést látogatott meg. Ennek megszervezése elsősorban a hadsereg és Horthy radikális jobboldali környezetének segítségével történt. A városlátogatások azonos rituálé alapján zajlottak. Horthy Miklóst mindenhol a rend helyreállítására törekvő „nemzetmentő”, az erkölcsi rendet helyreállító, az „új honfoglalást” irányító vezérként méltatták.

Az 1920-as évek közepétől a kormányzó vezérkultuszát a politikai rendszer konzervatív ízlésével összhangban az egész államapparátus ápolta, az egyházak, a hadsereg, a közoktatás, társadalmi szervezetek, a tömegkommunikációs eszközök (sajtó, rádió, néma-, majd hangos filmhíradók) és egyéb technikák segítségével. Ebben fontos szerepet játszottak Horthy vidéki útjai, külföldi utazásai, közszereplései, a vitézavatások, de központi jelentősége az évfordulóknak volt. A budapesti bevonulás (november 16.) és a kormányzóválasztás (március 1.) évfordulóit nem ünnepelték minden esztendőben. A születésnapját (június 18.) és névnapját (december 6.) azonban igen, így ezek alkották a kultuszépítés gerincét. Az évfordulókon nemcsak az országgyűlés, a kormány és a honvédség ünnepelt, hanem az iskolák, az egyházak, valamint számos társadalmi egyesület is. Az ünnepségeken a kormányzót méltató beszédek hangoztak el, festményeket, szobrokat avattak, közintézményeket és közterületeket neveztek el róla, illetve Horthy-életrajzok jelentek meg. A kormányzóról készített festmények közül László Fülöp műve emelkedett ki. Ez az egész alakos portré díszegyenruhában, karddal ábrázolja a jövőbe tekintő politikust, háttérben a közelmúltra utaló, tehát részben már magunk mögött hagyott borús fellegekkel. Ezenkívül freskók, szobrok, domborművek és érmék is megörökítették Horthy alakját.

Az 1919 és 1944 közötti Horthy-kép mindvégig több rétegből és elemből épült fel. Ezek együttesen és természetesen külön-külön is azt az üzenetet közvetítették, hogy a „szebb jövő”, a „magyar feltámadás”, a területi revízió, azaz az elszenvedett nemzeti sérelmek orvoslása kizárólag Horthy vezetésével érhető el. A vezérbe vetett hit erősítése céljából emelték ki az első világháború alatt elért sikereit, a vezéri hivatásra őt alkalmassá tevő fizikai, szellemi tulajdonságait, illetve nem véletlenül használták számtalan alkalommal a tenger, hullám, szikla, vihar, hajó, kikötő és a kormánykerék szavakat. A természeti képek 1919–1920-ban az aktuális állapotokra, a vereségre, az összeomlásra, összegezve a nemzeti megaláztatásra és kiszolgáltatottságra utaltak, később a gazdasági világválságot és a második világháborút jelentették. A viharos tengeren hánykolódó hajó és az „erős”, „biztos” kezű, „céltudatos” kormányos metaforája érzékeltette a „szebb jövő” ígéretét is, amely a megfelelő irányítás mellett, a vezér által megszabott úton haladva érhető el. A vezérkép másik meghatározó eleme ugyanis az volt, hogy a közelmúlt teljes tagadására épült. A vezér szimbolizálta a múlttal történt alapvető szakítást és a szebb jövő ígéretét. Ezt fejezték ki a „feltámadás” és „megújhodás” szavak. A propaganda szerint Horthy és a nemzet között szétszakíthatatlan kötelékek léteztek. Őt tekintették a nemzet atyjának, megtestesítőjének, aki csakis a nemzet érdekeire van tekintettel, távol áll minden egyéni és csoportérdektől.

Alkalmasságát erősítette, hogy a magyar történelem nagy alakjaihoz hasonlították. Főként Hunyadi János, Kossuth Lajos, Rákóczi Ferenc és Árpád vezér társaságában helyezték el. A Horthy-kép igazolása érdekében a kultuszépítők gyakran hivatkoztak a „magyarok Istene” akaratára. A nemzeti nagyság helyreállítását célzó tevékenységét, küldetését így isteni akaratként állították be. Eszerint a kiválasztottként beállított magyar nép és a „nemzetiesített” Isten között különleges viszony létezik. E pártfogás eredményének tekintették a kortársak, hogy a „mi” Istenünk kiválasztotta és elküldte „nekünk” Horthy Miklóst, hogy egy „új” ország felépítésén és a magyar állam nemzetközi tekintélyének helyreállításán keresztül a „szebb jövő” felé vezessen.

A harmincas évek második felétől, a bel- és a külpolitikai helyzet kiéleződése, a hazai szélsőséges jobboldali eszmék megerősödése miatt Horthy egyre gyakrabban jelent meg a stabilitás, az alkotmányosság és a nemzeti egység jelképeként a nyilvánosság előtt. A Horthy-kultusz szimbolikus értelemben rendszerstabilizációs funkciót is betöltött. Igaz, hogy ez a korszak egészére nézve helytálló, azonban az utolsó éveiben jóval nagyobb jelentősége lett. A kormányzó kultusza akkori felfuttatásának alapvető célja ugyanis a fennálló politikai rendszer és a „keresztény”, „nemzeti” értékrend védelme volt, amelyet a társadalom számára elsősorban Horthy Miklós testesített meg. Ezzel összefüggésben az 1930-as évek végén állandósultak egyes társadalmi egyesületek hűségfelvonulásai. Ennek vizuális megjelenítése volt az a képeslap, amelyen az arcképe a kettőskereszt és Nagy-Magyarország kontúrjai között volt látható, a felirat pedig így hangzott: „Ő a mi vezérünk!”. A kormányzó kultuszának rendszerstabilizációs funkciója a fenti üzeneten túl, amely szerint a magyarságnak kizárólag egy vezére van, a kultusz eltömegesedésén keresztül is megragadható. Az évfordulókon megjelent cikkek száma jelentősen nőtt, például Horthy névnapjain 1920 és 1937 között átlagban 28, míg 1938 és 1943 között átlagosan 84 cikk jelent meg. 1939 és 1944 között, szintén csak egy példát kiemelve, a születésnapjain a fontosabb politikai lapok cikkeiben közel 1000-szer volt olvasható, hogy június 18. a nemzet egészének ünnepe, ezzel szemben 1920 és 1938 között csak 500 alkalommal. Ezek a tényezők mutatják, hogy a Horthy-kultusz csúcspontja az első bécsi döntést követően volt. Ez összefüggött az 1938–1941 közötti revíziós sikerekkel, a nemzetközi légkör megváltozásával és a második világháborúval is.

Horthy a revíziós sikerek eredményeként érte el népszerűsége csúcspontját, mert a propagandisztikus értékelések szerint azok főként az ő személyével kapcsolódtak össze. A bécsi döntéseket követően többször ő vezette a katonai bevonulásokat, máskor díszes emelvényről nézte azokat végig. A sajtó lelkes hangvételű tudósításokban számolt be az eseményekről. Az euforikus hangulatú bevonulásokról a sajtó és a filmhíradók mellett a Magyar Film Iroda által készített propagandafilmek is tájékoztatást adtak. A Kelet felé az észak-erdélyi ünnepségek részletes bemutatását a „Te vagy, Horthy Miklós” című dal hangjaival zárta, miközben erdélyi tájakról és Horthy bevonulásairól volt látható egy vágott összeállítás. A dal szövege a következő:
„Te vagy, Horthy Miklós, magyarok vezére,
Édes-csonka hazám, élted büszkesége.
Érted fohászkodunk az egek urához,
Adjon erőt néked, vállalt nagy munkádhoz,
Vigye győzelemre erős akarásod,
Hogy boldognak lásson szép Magyarországod!”

A revíziós bevonulásokról szóló filmek, filmhíradók a Horthy-képet elsősorban azokkal a képsorokkal erősítették, amelyek éljenző, virágokat szóró, nemzeti színű zászlókat lengető és a kormányzó nevét skandáló tömeget mutattak. A propagandaeszközök 1938 novemberétől, az első bécsi döntéstől kezdve hangsúlyozták, hogy a magyarság Horthy Miklósnak köszönheti, hogy eljutott odáig. A múltban sikerült túljutni a nehézségeken, az ország helyzete konszolidálódott („országépítés”), Magyarország idővel visszanyerte nemzetközi tekintélyét, és ennek eredményeként részlegesen sikerült eljutni a „szebb jövő” állapotába. A kormányzóválasztás huszadik évfordulóján sugárzott filmhíradó pár perces áttekintést adott az addigi eredményekről. Ennek zárásaként, mikor Horthy kassai bevonulásának egyik részlete látható, a narrátor – hangsúlyozva a filmkockákon látható üzenetet – azt állította, hogy „az egész nemzet hálával és bizalommal követi a legelső embert a feltámadás útján”.

A Horthy Miklósról kialakított és különféle technikákon keresztül közvetített vezérkép több funkcióval rendelkezett. Szerepet játszott a társadalom integrálásában, a politikai rendszer stabilizálásában és legitimálásában. Személye a múlttal való szakítást, a „szebb jövő” ígéretét jelentette, főként a megtépázott nemzeti nagyság helyreállítását, a trianoni békeszerződés értelmében elveszített területek visszaszerzését. A kultusza azt a célt is szolgálta, hogy biztonságérzetet, reményt adjon, bizakodást sugalljon a társadalomnak. Ez viszont csak úgy volt elérhető, ha a kormányzó tulajdonságait, képességeit felnagyították, megteremtve ezzel egy olyan Horthy-képet, amely meglehetősen távol állt a valóságtól.